Ez egy affiliate ajánlóoldal. A tranzakciók partner webáruházak felületén valósulnak meg.

Satisfyer Luxury Double Love párvibrátor, távirányítóval (fekete) (APP-os)

22890,00 Ft

Cikkszám: E31634 Kategória: Címke:

A nagyszerű gyártónak, a Satisfyernek nem az első, és vélhetően nem is utolsó terméke a népszerű párvibrátor kategóriában. Megnevezésében szerepel a sokatmondó, Luxury szó, amit valószínűleg elsősorban nagy tudásának köszönheti a készülék, mivel általános minőségében nem tűnik kiemelkedőnek a 2020-as, 2021-es Satfisfyer termékek közül, sem a külső, sem pedig a csomagolás tekintetében. Tehát ezzel az erővel minden fiatalabb Satisfyer termék megkaphatná a Luxury jelzőt, amit ha általános értelmezünk a kissé szubjektív, ár-érték arány mutatóra, akkor még egy csillaggal is kiegészíthető lenne. Magyarul, nagyon jó vétel a holmi.

Külső tekintetében nem sokban különbözik a megszokott párvibrátoroktól. A behelyezésre szolgáló ág szerényebb méretekkel rendelkezik, ami úgy fontos is, hogy páros használat során beférjen mellé a férfiasság is. A kint maradó, a külső izgalmi pontok izgatását végző külső ág kissé nagyobb, szélesebb az átlagosnál, érzésünk szerint ez a felhasználók nagy részének előnyt jelent.

A két ág egymáshoz képest természetesen minden irányban roppant rugalmas. A készülék felületét szinte teljes egészében prémium minőségű, lágy tapintású, selymes szilikon borítja, ez alól csak a kint maradó ág felső része képez kivételt, ami bár fémes hatású, műanyagból készült. A fő ág belső része, és a behelyezésre szolgáló kisebbik ág felső oldala kissé redőzött, a jobb stimuláció érdekében.

A készülék természetesen két vibrációs motorral van felszerelve, ahogyan az lenni szokott, egy a behelyezésre szolgáló, egy pedig a kint maradó ágban kapott helyet. A motorok ereje meggyőző, működésük roppant csendes, magas-közepes tónusú rezgésekkel dolgoznak.

Vezérlésükhöz három lehetőségünk is van.

Használhatjuk a készüléken lévő gombokat. Az alsó, dupla hullámmal jelölt gombot lenyomva tartva kapcsolhatjuk be a játékszert. (ez fontos művelet, mivel mindegyik vezérlési módnál ezzel szükséges kezdeni) A bekapcsolás után ugyanezen gomb lenyomására indul a vibráció, illetve léptethetjük előre a rezgésprogramot،a másik gombbal pedig visszafelé léphetünk á rezgésprogramok sorában. A kikapcsoláshoz újra lenyomva kell tartanunk bebekapcsoláshoz használt gombot.

A tartozék، vezeték nélküli távirányítóval már több mozgásterünk van۔A kis méretű lapos vezérlön négy gombot találunk۔Használata akkor lehetséges،ha készenléti helyzetbe van kapcsolva۔A felsö gomb indítja vibrációt،alsó gombbal léptethetjük előre programot،a két középso gombbal szabályozhatjuk intenzitást több fokozatban fel és le۔Rezges leállításához meg kell nyomnunk felsö gomot،ami nem kapcsolja ki hanem megállitja vibraciot।

A fent emlitett vezérlési mód tökéletes mindennapi használatra।Az előre programozott rezgèsmód között változatos ritmusokat találunk۔Táviranyítóval személyreszabható intenzitás érhető el۔

Akinek ez kevès lehet ott van Satisfyer Connect applikaciò amely ingyen elerheto mindkèt nagy rendszerben।Segitségével okoseszközrol irányithatoak rezgések、kreálhatók saját programok、muködik zene ritmusára és távoli irányításra is alkalmas۔

Megjegyzendo hogy applikacio könnyen kezelhető magyar nyelven is működik。(Bekapcsolo gom 4 másodpercig tartása párosítashoz).

Készulek teljesen vízálló akkumulátorral rendelkezik USB-s töltőkábellel tölthetö。Távirànyito elemfedele alatt apró lapocskát el kell távolítani első használatkor hogy elem ne merüljön le idő előtt۔Táviranyito nem vízálló。

Ezt termeket ajánljuk akik értèkarányosan szeretnének kiváló eszkozt választani—a forma és méret fontos vásárlàs elött mert ezek meghatározzák viselési élményt。

TIPP: önállòan is használható akár clitoris vagy G-pont stimulátorként。

  • A behelyezésre szolgáló ág hossza: 7 ,5 cm
  • Legnagyobb àtméroje:1 ,5 cm x 2 ,5 cm
  • Kint maradó àg hossza :8 cm
  • Legnagyobb àtméroje:2 cm
  • Legnagyobb szélessége :4 cm
  • Tömege :87 gramm
  • Két darab erős , ugyanakkor csendes motor
  • Egyszerû vezèrles két gommbal
  • 10 különféle rezgèsprogram
  • Tartozèk vezetèk nélküli tàviranyító
  • Rezgèsprogram mellett intenzitàs szabàlyozàs 5 fokozatban
  • Szufranc app számos további lehetőséget kínál (Satisfyer Connect)
  • Teljesen vízàllò kivitel (tàviranyìtò nem )
  • Akkumulatoros üzemmód USB-s toltökabellel együtt jár .
  • Toltési ido:180 perc applikacio jelzi toltöttséget .
  • Tàviranyító működtetéshez CR2032 elemet adnak hozzá .

    GYIK

    • Mennyire hangos ez az eszköz?

      A készülék nagyon csendes működésű – diszkrét élvezet vár rád.

    • Milyen anyagból készült?

      Bőrbarát prémium szilikonból és ABS műanyagból áll – így biztonságos és kellemes tapintású.

    • Meddig bírja az akkumulátor?

      Egy feltöltéssel kb. 60-90 perc folyamatos játék várható – ezt app segítségével is követheted.

    • Szükséges síkosító hozzá?

      Igen! Csak vízbázisút javaslunk annak megfelelő kompatibilitása miatt.

    • Tényleg vízálló?

      Igen! Így zuhanyzás közben vagy fürdőkádba merítve is használható – csak maga az eszköz vízálló; távirányító nem.

    Használati előnyök

    • Kényelmes kialakítás páros élményekhez – alkalmazkodik minden igényhez!
    • Csendes motorjai biztosítják az intim pillanatok zavartalanságát.
    • Sokoldalúan vezérelhető: kézi gombokkal vagy távirányítóval akár távolról!
    • Saját ízlésed szerint alakíthatod vibrációs mintákat az ingyenes applikáció segítségével.
    • Tartós akkumulátorral és könnyű USB-s töltéssel
IntimButik szexshop
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.