LuvPump Smart péniszpumpa, maszturbációs mandzsettával

24990,00 Ft

Cikkszám: REALOV0006 Kategória:

Automatikusan működő, LCD kijelzővel ellátott péniszpumpa, puha bőrbarát anyagból készült bemeneti mandzsettával.

A viszonylag hosszú henger tetjén lévő fekete fejrésznek több funkciója is van. Egyrészt találunk rajta egy kék háttérvilágítással rendelkező LCD kijelzőt ami a használat során több információt is megjelnít számunkra, illetve három gombot amivel a készülék vezérlése lehetséges.

A három gomb közül az első lenyomva tartásával a be és kikapcsolást intézhetjük. Miután először lenyomva tartjuk bekapcsol a kijelző, ekkor újbóli megnyomással el is indul a levegő kipumpálása a hengerből, aminek mértékét a jelzőn két tizedes pontossággal nyomon követhetjük negatív előjelű kpa értékkel. A pumpálási folyamatot bármikor leállíthatjuk és újraindíthatjuk ugyanazon gomb megnyomásával, illetve ki is ereszthetjük a levegőt a középső gombbal. Ezt hívják manuális módnak.

A smart módban lehetőségünk van arra, hogy egy beállított időintervallumban működjön a pumpa, akár úgy is, hogy közben rendszeresen csökkenti a nyomást, majd pedig újra növeli azt a program. Ekkor megadhatunk egy maximális értéket, aminél tovább nem növeli a negatív nyomást a hengerban. Ehhez a manuális módban, amikor elérjük a kívánt vákuum szintet, lenyomva kell tartanunk a harmadik, jobb szélső gombot, amit a kijelző egy kéz ikonnal igazol vissza. Ezután ha újra lenyomjuk a harmadik gombot indul az automatikus edzésprogram. A jobb felső sarokban 20:00 perctől vissza felé számolva. A bal felső sarokban is van egy percjelző, amit a smart mód működése közben beállíthatunk egy maximum 10 perces értékre, amíg újra és újra lejátszódik a pumpálási-leeresztési folyamat. A beállításhoz, a smart mód működése közben kell nyomogatnunk a harmadik gombot. Remélem nagyjából érthető volt a leírás, és így a dolog működése is.

A gyártók ennél a modellnél nem egy vékony gumi mandzsettát tettek a henger bejáratához ahogy azt a péniszpumpáknál eddig megszokhattuk, hanem egy nagyon husos, puha anyagból készült maszturbátor betétet/nyílást, aminek belső falazata kissé mintázott, így stimuláló hatást gyakorol a péniszre a működés során. Gyakorlatilag mint egy maszturbátorra tekinthetünk ezáltal, ami a vákuummal dolgozik, de nyilván mi is rásegíthetünk a henger mozgatásával a dologra.

Az eszköz a levegőpumpa működéséhez szükséges energiát a fejrészben lévő, beépített akkumulátorból nyeri ki, amit a dobozban lévő USB-s töltőkábel segítségével tölthetünk fel.

Találunk még egy igencsak kis mértű péniszgyűrűt is a csomagban, de az csak nagyon kis mértekkel rendelkezőknek tudunk ajánlani.

Igazán praktikus, jó kis termékről van szó, bár a körítés, a csomagolás, vagy például a termékfotók nem igazán felelnek meg a kor követelményeinek. Viszont azt hiszem, ez a szerencsésebb leosztás, mármint jobb így, mint ha a termékfotók és a csomagolás nagyszerű lenne, a tartalma pedig... sajnos erre van több példa, igyekszünk is kerülni az ilyen holmikat.

(A fő képen látható termékdoboz, a hagyományos, vékony mandzsettás változatot ábrázolja)

  • Teljes hossza: 32 cm
  • A henger 22 centiméterig skálázott
  • A henger belső átmérője: 6 cm (ez felfelé haladva kissé szűkül)
  • Erős automatikus pumpa
  • Csendes működés
  • Manuális és SMART üzemmód
  • Gyors leeresztő szelep
  • Nem vízálló kivitel
  • Háttérvilágított LCD kijelző
  • Akkumulátoros áramellátás
  • USB-s töltőkábel a dobozban
  • Töltési idő: 120 perc
  • Működési idő egy töltéssel szintén ennyi
  • Anyaga: ABS műanyag, a bemeneti nyílás bőrbarát TPE gumiból készült
  • Vízbázisú síkosító használata mindenképpen ajánlott hozzá

https://szeresdmagad.hu/shop_ordered/1782/shop_altpic/REALOV0006_altpic_1.jpg

Pumpa, szívó

IntimButik szexshop
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.