Érzésünk szerint a Lelo cég az elmúlt években kissé tetszhalott volt, köszönhetik ezt annak, hogy egy brutális, értéknövekedés nélküli áremelést hajtottak végre, ami az égbe emelte áraikat, és csökkentette eladásaikat. Vélhetően azért nem pihentek közben, csak kissé sok idő telt el azóta, hogy új termékekkel álltak volna elő.
2017 végén megtört a jég, és követve a trendeket ők is előálltak a saját léghullámokkal működő csiklóizgatójukkal, látva a Satisfyer, Womanizer termékek sikereit. Azt kell mondanunk, hogy nagyon is jól sikerült a válasz, bár megjegyzendő hogy a termék mostani árát, bevezető árként határozta meg a gyártó, várhatóan a nyár közeledtével fel fogják vinni azt, és akkor nem biztos hogy olyan jó lesz ez az ajánlatuk.
Rögtön két modellel is előálltak a Sona név alatt, amit mi képtelenek vagyunk másképp fordÃtani, mint hogy szónikus, hiába látjuk, hogy mások hanghullámosnak nevezik. Hangot valóban ad ki a készülék, ha nem is sokat, azt is a motor és a levegÅ‘t megmozgató membrán mozgása kelti. Szóval két modellel álltak elÅ‘, az egyik a Lelo Sona, a másik pedig a Lelo Sona Cruise, a két termék külsÅ‘re teljesen megegyezik, a különbség, hogy a drágábbik, Cruise tÃpusban van egy olyan automatika, ami nem engedi, hogy csökkenjen a léghullámok intenzitása, ha odaszorÃtjuk a csiklóhoz az eszköz légnyÃlását , ekkor korrigálja , megemeli  a teljesÃtményt , hogy ez megéri-e  a plusz jó néhány ezer forintos különbséget , azt most nem tudjuk eldönteni .
Majdnem elfelejtkeztünk azokról , akik nem ismerik ezt  a léghullámokkal működÅ‘ tÃpusát  a csiklóiizgatóknak , azoknak leÃrjuk  a lényeget , ami egyébként egyszerű . A készülékben sok minden mellett egy motor van , ami egy membránt mozgat meg ,  a membrán mozgása megmozgatja maga körül  a levegÅ‘t , ami egy viszonylag kis méretű nyÃláson keresztül apró , de erÅ‘s léghullámokat terel kifelé , ezzel stimulálva  a csikló érzékeny idegvégzÅ‘déseit . A légmozgások ritmusa és   az intenzitása egyaránt szabályozható , tehát meg lehet keresni   a legideálisabb beállÃtást . Sajnos le kell Ãrnunk , hogy csodákat nem tesz , tehát azok , akik alul egyáltalán nem érzékenyek , azok nem sokat fognak tapasztalni ebbÅ‘l , minél érzékenyebb valaki odalent ,annál nagyobb örömhöz juthat ezzel   a fajta ,léghullámos stimulációval .
A konkrét Lelo Sona termék egyébként hozza   Â
  Â
   Â
       Â
      Â
          Â
  Â
     Â
   Â
 Â
           Â
    Â
... [eredeti szöveg folytatás] ...
GYIK
- Milyen anyagból készült?
A bőrrel érintkező részek kiváló minőségű szilikonból vannak; puha és bőrbarát felületűek. - Mennyire zajos használat közben?
Az alap fokozaton nagyon csendes (kevesebb mint 50 dB), Ãgy diszkrét használatra alkalmas. - Tölteni kell-e elemmel vagy akkumulátorral működik?
A készülék beépÃtett Li-Ion akkumulátorral működik és USB kábellel tölthetÅ‘. - Milyen különbség van az alap Lelo Sona és Cruise modell között?
A Cruise verzió automatikusan tartja az intenzitást még akkor is ha erÅ‘sebben nyomjuk oda használat közben. - VÃzálló-e?
Igen! Teljes mértékben vÃzálló kialakÃtású.
Használati útmutató
- Töltse fel teljesen az eszközt USB-kábellel használat előtt!
- Kapcsolja ki az utazózárat: tartsa lenyomva egyszerre + és - gombokat pár másodpercig!
- A + gombbal kapcsolja be; ugyanazzal növelheti az intenzitást.
- A - gombbal mérsékelheti az intenzitást;
- A középső gombbal válthat programot (ritmusokat) igény szerint;
- Kényelmes pozÃcióban helyezze rá óvatosan készüléket csiklójára;
- Kipróbálhatja mindkét modellt – ha fontos Önnek automatikus teljesÃtménykövetés (Cruise funkció), érdemes lehet abba beruházni;
- Szükség esetén tisztÃtsa langyos vÃzzel vagy speciális tisztÃtó spray-vel;
BÃzunk benne,hogy ezekkel hamar belejön majd! Ha kérdés van még,a GYIK-ban talál választ!






